Jógikus táplálkozás

2019.05.14

Az egészség a magunkhoz vett táplálék minőségétől és fajtájától függ. Ahogy Hippokratész mondja: "Étked legyen orvosságod".

A jógi táplálékát úgy választja meg, hogy az egyrészt egészséges legyen, másrészt a legfontosabb jamának, az ahimszának megfeleljen. Ahhoz, hogy a jóga célját meg tudjuk valósítani, a testnek harmonikusan, zavartalanul, egészségesen kell működnie. A jógában igazából nem az egészség a cél, hanem eszköz a jóga céljának megvalósításához. A testet és az elmét meg kell tisztítani és tisztán kell tartani. Ez alapelv egy jógázó életében.

Egy igazi jóginak elvileg ellenálló, erős szervezete van, bármilyen táplálékot képes befogadni, azonban mivel tudatos is, így nem pazarolja olyan étkek emésztésére az energiáját, amelyek eltérítik őt a jóga céljától.

A jógát tanulóknak ahhoz, hogy fejlődni tudjanak, gondosan kell táplálékukat összeválogatni. A jógikus étkezés állati ételektől mentes vegetárius étkezést jelent elsősorban.

A vegetarianizmusnak (növényi alapú táplálkozásnak) többféle válfaja van. A legkevésbé szigorú az ovo-lakto vegetarianizmus, ami a tojás és tejtermék fogyasztásával bővített növényi étrendet jelenti. A lakto-vegetárius táplálkozás megengedi a tej- és tejtermék fogyasztását, de a tojást nem, míg a vegán étrend pusztán növényi étrendet jelent, ami a legszigorúbb növényi étrendet képviseli. A jógikus táplálkozás alapjait tekintve vegetáriánus. Tiszta, egyszerű ételek alkotják, melyek könnyen emészthetők és könnyen beépíthetők, így az egészséget szolgálják. A testet könnyűvé és karcsúvá, az elmét tisztává, a szervezetet pedig ellenállóvá teszi a betegségekkel szemben.

A legfontosabb tényező az ételek tudatunkra gyakorolt hatása. Eszerint 3 csoportra (gúnára) osztjuk a táplálékot is, ugyanúgy mint az élet minden alkotóelemét.

Szattvikus - tiszta táplálékok

Táplálják és tisztítják a testet, az elmére nyugtató hatással vannak: ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, olajos magvak, méz, tej és tejtermékek.

Egy jógi kerülje a radzsaszikus és tamaszikus étkeket, mert ezek az elmeműködést nem segítik előnyösen.

Radzsaszikus ételek az elmét nyughatatlanná, elégedetlenné, feszültté teszik, a testben keringési és idegrendszeri zavart okoznak (például magas vérnyomás, érelmeszesedés, ízületi gyulladás stb.). Ilyen ételek a: hal, tojás, kávé, fekete tea, üdítők, édesség, túl ízesített (sós, erős stb.), forró, vagy fagyos ételek (például fagyi).

Tamaszikus ételek, az elmében kifejezetten sötét gondolatokat ébresztenek, önvádaskodóvá, bizalmatlanná teszik az elmét, a testet tunyává, lustává, az idült betegség állandósul. Ilyenek a: hús, alkohol, kábítószer, állott-romlott étel, gomba, hagyma (a hagymát helyettesíthetjük hinggel, aszafoetidával, de igazán ez sem ajánlott).

Amikor egy teljesen hagyományos táplálkozásból áttérünk a jógikus táplálkozásra, akkor furcsának tűnik a megszokottól eltérő egyszerűség és ízvilág. Gyorsan elkezdjük azonban felfedezni, hogy az alapanyagok mennyire változatosak, sokszínűek az ízek és ételek. Észrevesszük, hogy megszűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges.

A helyes táplálkozásban vannak szempontok, amit egy jóginak illik betartani:

Nyugodt lelkiállapotban együnk, ne együnk dühösen vagy idegesen. A békés lelkiállapot elősegíti a jobb emésztést, a szervezetbe bekerülő tápanyagok jobb feldolgozását. A jógában étkezés előtt elénekeljük az étkezési mantrát:

BRAMARPANAM BRAHMA HAVIR

(Az Örökkévalót - az áldozatot)

BRAHMAGNAU BRAHMANA HUTAM

(Az Örökkévalót - az áldozati vajat)

BRAHMÉVA TÉNA GANTAVIAM

(Az Örökkévaló önti áldozatként)

BRAHMA KARMA SZAMADHINA

(Az Örökkévaló tüzébe.)

Ételünket felajánljuk a Teremtő Energiának, az Egyetemes Önvalónak. A manipura csakra (köldökcsakra) működését aktivizáljuk a mantra éneklésével. Az emésztés tüze megemészti a táplálékot és átalakítja pránává, energiává. Innen terjednek szét a testben a felvett élelem finom pránái. A mantra éneklésével befelé figyelünk és csendben táplálkozunk, az étel ízére és teljes valóságára helyezzük fókuszunkat. Az alapos rágás az előfeltétele a jó emésztésnek, mivel a keményítőtartalmú anyagok emésztése már a szájban megkezdődik, a nyálban lévő szénhidrátbontó amiláz enzim segítségével. Ezen kívül az alapos rágással tovább tart a táplálkozás folyamata, s így jobban tudunk ügyelni arra, hogy valóban a szükséges mennyiséget fogyasszuk csak el. A sietve kapkodó étkezésnél túl sokat ehetünk.

Mellőzzük az izgató hatású ételeket: kávé, alkohol, fekete tea és a zsíros, túl fűszeres ételek. Kerüljük a túlfinomított alapanyagok használatát, mint a fehér cukor, fehér liszt, finomított olajok és a csokoládék, édességek fogyasztását. Helyettük teljes kiőrlésű különféle gabonákat, természetes édesítőszereket (mézet) használjunk.

Fogyasszunk sok folyadékot - a legjobb a tiszta forrásvíz, vagy tisztított csapvíz. Az Ajurvéda szerint a forralt víz ivása tisztító hatású. Reggel 2 pohár langyos vizet, akár sóval ízesítve beindítja az emésztést, a kiválasztást. A vizet legjobb szobahőmérsékletűen inni, még a nyári nagy melegben is kerüljük a jeges ételeket. Lehűti a gyomrot és az emésztés tüzét mérsékli.

Részesítsük előnyben a lakóhelyünkön megtermő zöldségeket, gyümölcsöket leginkább szezonjukkor. Télen is részesítsük előnyben az eltárolható zöldségféléket - cékla, répa, zeller, káposztafélék, sütőtök. Készítsük el párolva, sütve vagy nyersen primőr saláták helyett. Vegyük figyelembe, hogy a túl sok nyers étel kiolthatja az emésztés tüzét, az agnit.

Természetes, feldolgozatlan ételeket, alapanyagokat fogyasszunk, ha csak lehetséges. A legjobbak a biológiai termesztésű élelmiszerek, amennyiben nem jutunk hozzá ezekhez, akkor a zöldségeket, gyümölcsöket mossuk meg jól és oldjuk le róluk a vegyszermaradványokat. Erre nagyon jól használható a meleg sós víz.

A helyes, teljes értékű növényi étrend alapjait a gabona magvak és hüvelyesek képezik, amelyek kiemelkedő fehérje- és szénhidrát forrásai az emberi szervezetnek. Kellemetlen mellékhatásuk, hogy gázokat fejlesztenek a bélben. Főzés előtti éjszakára áztassuk be a magvakat egy kis szódabikarbónás vízbe. Többször mossuk át másnap és csak utána főzzük meg.

Részesítsük előnyben a rozsdamentes edényeket. Rozsdamentes acél, üveg és kerámia edényeket használjunk. Ne süssünk, főzzünk, és ne melegítsünk fel ételt mikrohullámú sütőben. Kerüljük a maradékok fogyasztását és a több napig eltartott ételt. Ételeink legyenek frissen készültek.

Nagyon fontos az étkezési időpontokat betartani. A különböző szerveinknek más - más aktivitási ideje van, ehhez alkalmazkodnunk kell, ha egészségünket meg szeretnénk tartani. Testünk minden egyes szervének van egy kétórás időtartamú időszaka, amikor az aktivitása a legmagasabb. Ha ezek figyelembe vételével alakítjuk ki életritmusunkat, szolgáljuk vele egészségünket.

Este hat óra után már ne nagyon együnk. Ekkor a szervezet a pihenés, a regenerálódás állapotába kerül, és már nem képes jól megemészteni a táplálékot. A késő esti étkezés növeli bennünk a tamaszt, a fáradtságot, lustaságot a másnap reggeli ébredéskor, s így jógagyakorlásunk, meditációnk sem lesz hatékony.

Mindig csak akkor együnk, ha éhesek vagyunk. A gyomrunkat ne töltsük meg teljesen. Két étkezés között minimum 3 óra teljen el. Mindig hagyjunk a gyomorban egy kis helyet az emésztési folyamatoknak. Az a jó, ha evés után erősnek és elégedettnek érezzük magunkat, nem pedig elnehezültnek és elteltnek. Étkezés közben lehet inni, kortyolgatni egy kis gyógyteát, forralt vizet vagy vizet, de étkezés után ne igyunk 1- 2 órahosszáig. Este általában ne fogyasszunk savanyított tejtermékeket, joghurtot, túrót, sajtot vagy más állati fehérjéket. Tejet mindig önmagában vagy gabonafélékkel, édességekkel fogyasszuk, kicsit felforralva és fűszerezve kardamommal vagy kurkumával, ez elodázza a nyákképződést. Nagyon fontos lenne kéthetente, hetente 1 napot böjtölni. Ilyenkor egész nap tisztított vizet fogyasztunk.

A megfelelően megkomponált ételek ízben és színben szintén hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez. Jelenjen meg étkezésünkben a hatféle íz mindegyike, ezek megléte együttesen minden étkezésnél az Ayurvéda szerint előkészíti az emésztőszerveket feladatuk tökéletes teljesítésére. - Az édes íz aktivizálja a hasnyálmirigyet, a savanyú élénkíti és erősíti a gyomor mirigyeit és a legerősebben hat a nyálelválasztásra, a keserű íz tisztító hatású és serkenti az epe és máj működését, a csípős íz élénkíti az anyagcserét, melegít és tisztít, a fanyar íz összehúzó hatású és nyálkahártya-nyugtató, étvágygerjesztő és vízháztartást befolyásoló.

Legfontosabb táplálék összetevők:

Mindig attól függ, a gyakorló hogyan és milyen intenzitással gyakorol. Az intenzitással egyenes arányban változtatni szükséges az összetevők arányán. Általánosságban a jógi táplálékának főbb alkotóelemei a gabonák, magvak és zöldségek, hüvelyesek. Ezek a tápanyagok segítik őt legjobban a gyakorlásban, a jóga céljának megvalósításában, és az egészség megőrzésében.

"Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." (Bhagavad Ghita)

"A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet." (Bhagavad Ghita)

© 2019 Jóga Neked - Szakács-Somogyi Judit
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el